2 fantasztikus nap, 13 országból 117 kiállító, 14217 látogató, 10 millió forint értékű tombolanyeremény, megszámlálhatatlan mennyiségű élmény: ez volt a 2019-es AutoTech Future.
Kiállítóink elhozták Magyarországra a legújabb autóipari fejlesztéseket, így látogatóink testközelből nézhették meg a jövő technológiáit és személyesen élhették meg, merre is tart a járműipar. Büszkék vagyunk arra, ezen az eseményen debütált hazánkban az Aston Martin Formula E-s autója a Total jóvoltából, illetve Magyarországon, sőt Közép-Európában először nálunk láthatta a nagyközönség az Aisin különleges elektromos autómodelljét, amelyen azt lehetetett aprólékosan tanulmányozni, hogyan működnek az önvezető rendszerek egy hibrid autóban.
Idén már mondhatjuk, hogy a hagyományoknak megfelelően a rendezvény első napja ezúttal is a szakmáé volt: a szakemberek, szervizek és flottakezelők számára a kiállítók érdekes és hasznos bemutatókkal és akciókkal készültek. Akik ott voltak, kivételesen kedvező áron vihettek haza alkatrészeket és garázsipari felszereléseket.
A második nap megnyitottuk az AutoTech Future kapuit a nagyközönség számára: rengeteg felnőtt és gyermek jött el, hogy a szakmai érdekességek mellett a fergeteges hangulatnak is részese legyen. A külső rendezvényhelyszínen egész nap látványos programok szórakoztatták a látogatókat: drift-verseny, óriás Big Foot és motoros kaszkadőrshow perzselte fel a Hungexpo betonját a Bárdi Autó Extrém Grund Show-ban. Legalább ennyire látványos volt az Egy Füst Alatt show is, ahol Csirkés Tóni driftelt retro IKARUS busszal és Rába kamionnal.
Bent is tartogatott izgalmat az AutoTech Future, hiszen a nagyszínpad egész nap érdekes programoknak adott helyet. Sokan követték figyelemmel a break-, kötél-, és rúdtáncosok lélegzetelállító produkcióját, illetve a robotszumó versenyt. Este pedig érkezett a nap fénypontja, a kifejezetten az AutoTech Future eseményre létrehozott Dalok a Garázsból című garázsrock show is. A Jászai Mari-díjas Bőhm György rendezésében színpadra lépett Oláh Ibolya, Radics Gigi, Tóth Vera, Charlie, Gaxsta Zolee, Heincz Gábor Biga és Kovács Áron is. A fergeteges koncertet egy emberként nézte végig szinte az összes látogatónk, rengeteg élményt elevenítettek fel a mindenki által ismert dalok, amelyeket egyedülálló, rockos formában adtak elő a sztárénekesek.
Ha pedig mindez nem lett volna elég, értékes nyereményekkel is távozhattak a látogatók: a tombolasorsolásokon 10 millió forint értékben sorsoltunk ki ajándékokat. Az élmények pedig jövőre is folytatódnak: 2020-ban ismét érkezik az AutoTech Future, a Hungexpo „A” Pavilonjában!
Köszönjük kiállítóinknak, hogy színvonalas megjelenésükkel, innovációikkal és bemutatóikkal hozzájárultak az esemény nagy sikeréhez. Köszönjük látogatóink bizalmát, aki május 3-án és május 4-én az AutoTech Future-t választották.